Cégünkről

A MAGYARMET Kft. 1981-es alapítása óta alkalmazza a viaszkiolvasztásos precíziós öntési eljárást, mellyel Magyarország vezető finomöntödéjévé vált. Beépítésre kész alkatrészei a feldolgozóipar különböző ágazataiban kerülnek alkalmazásra.

A mai Magyarmet öntödét az MMG Automatikai Művek alapította 1981-ben és korszerű berendezésekkel, nyugat-európai gyártási technológiával látta el. A folyamatos technológiai fejlesztés és az 1980-as évek alatt kialakult több bel- és külföldi vevői kapcsolat kölcsönhatása eredményeképpen az öntöde neve ismertté vált a nyugati piacokon is. Az öntödét 1993-ban a német Schmidt + Clemens cég vásárolta meg. Ezzel jelentős piacok nyíltak meg a Magyarmet előtt, mivel az S+C korábban működő két öntödéjét leszerelte, és a teljes piac kiszolgálását áthelyezte Bicskére. Az öntödét igazgató Győri Imre kohómérnökként már az üzem építésekor is az MMG-nél dolgozott, majd vezetésével olyan színvonalra emelte a Magyarmetet, amely lehetővé tette, hogy kiemelkedő minőségű termékeket szállítsanak a világ minden pontjára. Tíz év együttműködés után, 2003-ban kivásárolta a céget a német tulajdonostól, és azóta további jelentős beruházásokat, technológiai- és piacfejlesztéseket valósított meg.

A korábbi tulajdonos Schmidt + Clemens máig fontos partnere a vállalatnak, de a függetlenedésnek köszönhetően a portfólió folyamatosan bővülhetett. A Magyarmet mára a legkülönbözőbb iparágak beszállítója. Termékei széles palettáján megtalálhatóak többek között az élelmiszeripari gépalkatrészek, szivattyú- és szelepalkatrészek, petrolkémiai, műszeripari, eljárástechnikai termékek, energetikai alkalmazásokra gyártott termékek, járműipari alkatrészek is. A cég kiemelkedő eredménye, hogy 2010 óta stratégiai beszállítója a Knorr-Bremse vállalatcsoportnak. Az elmúlt években többmilliós darabszámban szállítottak alktrészeket a gyorsvasúti fékberendezésekbe, mely szállítói teljesítmény elismeréseként a Knorr-Bremse az Év beszállítója díjjal tüntette ki a vállalatot. A Magyarmet szoros együttműködésben dolgozik a Grundfos csoporttal is. Jelenleg 160 terméket, köztük több mint 100 különböző típusú járókereket gyárt a cégnek nagyszériában. Ezek között megtalálhatóak speciális anyagból, illetve kerámiamagos gyártási technológiával készült termékek is. A különleges alapanyagoknak és az Európában is egyedi technológiának köszönhetően a Magyarmet a Grundfos speciális öntvényeinek kizárólagos hazai beszállítója. Az elmúlt időszakban a Magyarmet piacfejlesztési stratégiája az autóipar felé fordult. A Porschénak gyártott kipufogócsonkok mellett 2015-ben kezdődik a megmunkált, szerelt, beszerelésre kész alkatrészek gyártása a BMW csoport számára.

A cég mindig is elkötelezett volt a folyamatos fejlesztés stratégiája mellett. Ezt az elvet követve kezdett bele 2014-ben ifj. Győri Imre ügyvezető igazgató egy olyan fejlesztésbe, amely Magyarországon is egyedülálló gyártástechnológiával ötvözte a Magyarmet sok évtizedes öntészeti tapasztalatát. A 3D nyomtatás és az erre a technológiára épülő rapid prototípusgyártás lehetővé teszi, hogy a vevő akár két-három héten belül beszerelésre kész alkatrészt kapjon kézhez.

A gyártástechnológia folyamatos fejlesztése, a nagy összegű beruházások és a Magyarmetre jellemző jövőbe tekintés eredményeképpen a cég évről évre növelni tudja árbevételét. Ezzel nem hogy megőrizni, de tovább erősíteni is képes piaci pozícióját, és nem csak Magyarország, de egész Európa meghatározó precíziós finomöntödéjévé válhat.

11_magyarmet_kis